Távlati cél
p, 2010-06-18 08:34
Távlati cél
20 éves munka után sok apró és nagyobb eredményt elérve a Heim Pál Gyermekkórház fejlődésének támogatásában, az Alapítvány úgy döntött, hogy sose látott nagy feladatot vállal fel. A Fővárosi Önkormányzat 216 millió forintos támogatása mellé szerződésben vállalta, hogy a „G” épület megépítéséhez 773 millió forinttal járul hozzá. A szerződés aláírásakor még nem voltunk biztosak, hogy a szükséges időpontokban a pénz rendelkezésre áll-e. A magán és céges adományozók nagy számának köszönhetően nem csak a vállalt feladatot, de az épület berendezésére is biztosítani tudtuk a pénzt. Az Alapítvány több mint 1 milliárd forintos támogatásával épült nagyon szép épületben, ma már korszerű körülmények között folyik a gyógyító munka. És az sem elhanyagolható dolog, hogy itt kényelmes szobákban módja van a szülőknek a nap 24 órájában beteg gyermekük mellett maradni.
Felbuzdulva ezen a sikeres projekten szeretnénk megújítani az egész Heim Pál Kórházat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy újabb, a „G” épületnél hatalmasabb épület, a „B” épület megépítését tervezzük. Itt kerülnének elhelyezésre a sebészeti jellegű osztályok a központi műtőblokkal, a sürgősségi osztállyal, az intenzív ellátással és minden olyan belgyógyászati osztállyal, amelyik ma még korszerűtlen körülmények között dolgozik.
Az Alapítvány elkészítette az osztályvezető főorvosok által készített szakmai program alapján az épület tanulmány tervét. A további tervek elkészítése és az épület megépítése több mint 10 milliárd forintba kerül. Felmerülhet a kérdés, mit akarunk mi, hiszen ennyi pénzt adományokból nagyon hosszú idő alatt lehet csak összegyűjteni. Nem is gondoljuk azt, hogy egyedül képesek vagyunk rá. Ha megfelelő nagyságú pénzzel hozzá tudunk járulni az építkezéshez, úgy gondoljuk, mind a Főváros, mind a Kormány segítséget fog nyújtani nem csak a Főváros, de az egész ország gyereklakosságának egészségügyi ellátásához.
Kérjük, ha távlati célunkkal egyet ért, támogassa a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt. Nagy célt akarunk elérni, de a támogatásnak nem kell hatalmasnak lennie, aki tud lehetőségeinek megfelelően ad, akkor a „G” épülethez hasonlóan ez az objektum is megvalósul.
Lélegeztető gép nem az Alapítványtól
Érdekes és megható ünnepség volt március 3-án az Intenzív osztályon. Az ünnepséget a HOGE Kft ügyvezető igazgatója szervezte, abból az alkalomból, hogy egy lélegeztetőgépet adtak át Dr. Kiss Gabriellának, az Intenzív osztály osztályvezető főorvosának. Az ünnepséget nem ez a tény indokolta, hanem, mint azt Ónody Károly ügyvezető igazgató úr elmondta az, hogy magán adományból ilyen nagy értékű műszert még nem szállítottak sehova. A történet úgy kezdődött, hogy egy 89 éves, gondolkodásában és fizikai erejében fiatal hölgy, a korábbi rossz tapasztalatai alapján az alapítványokban nem bízva közvetlenül kívánta támogatni 14 millió forinttal a Heim Pál Kórház Intenzív osztályát. A műszerek kiválasztását és a beszerzés lebonyolítását alapítványunkra bízta. Így vett részt a már említett lélegeztetőgép és monitorok beszerzésében alapítványunk, úgy, hogy anyagilag nem támogatta a gépek beszerzését.
Gyermeknapi ajándék
Alapítványunk képviselői hivatalosak voltak a Nokia Siemens Networks és a TraffiCOM kft-k közös gyermeknapi ünnepségére. Az ünnepségen a két cég dolgozóinak mintegy 300 gyermeke vett részt, ahol a színes műsor és a sok számukra telepített játék vidám hangulatot varázsolt arcukra. Minket nem elsősorban játszani hívtak, hanem Kozák Gyula és Taller István ügyvezető igazgatók itt adták át adományukat a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Az adomány keretében a cégek kiépítik a 100 Mbps sávszélességű adatátviteli összeköttetést a kórház telephelyei között és 4 éven keresztül üzemeltetik, karbantartják ezt. Júliustól ezen az összeköttetésen keresztül kommunikál az Üllői úti központ a Madarász utcai Kórházi és a Rottenbiller utcai Fogászati Centrum telephelyekkel.

