Támogatás

Nem kell sok magyarázat hozzá, hogy miért fontos az alapítványok számára a támogatás. A mi Alapítványunk is a sok támogató segítségével tudja megvalósítani céljait. Az hogy hatalmas segítséget tudunk adni a Kórháznak a gyermekek gyógyításához, az annak köszönhető, hogy sok a támogatónk.
 
Az utóbbi időben Kuratóriumon belül is többször vitáztunk, hogy a korábbiakhoz hasonlóan küldjünk adománykérő leveleket cégeknek, magánszemélyeknek. Hiszen támogatást akkor adnak, ha kérünk. De természetesen sok adománykérő levél kiküldése is sokba kerül és az adományozók nem azért adták a pénzt, hogy erre fordítsuk. Ezért az utóbbi időben leszoktunk az adománykérő levelekről. Különben is itt van ez a Honlap, ezzel tudatjuk, hogy vagyunk, dolgozunk és fontos ügyeket szolgálunk. Ennek elégnek kell lenni.
 
Az utóbbi időben az adományozók is leszoktak a támogatásról. Egyre kevesebb cég ad támogatást és egyre kisebb összeget. Lehet, hogy nem működik az elképzelésünk, hogy a jó ügyekről való tájékoztatás elég indok az adományozásra? Mégis csak költeni kell az adományozók pénzéből az adomány kérésére?
 
Szeretném hinni, hogy nem, de a példák nem támasztják alá hiedelmemet. Ugyanis sok adományhoz jutnak azok az alapítványok, amelyek megható kérő leveleket írnak gyermekek, állatok szenvedésérő és arról, hogy ők megszüntetik ezt a sok rosszat, ha sok pénzt kapnak a kérés nyomán. Hogy mire költik a pénzt, azzal már senki sem foglalkozik.
 
Mi nem zsaroltuk eddig érzelmileg az embereket, pedig a kórházban nagyon sok megható történetű gyermek gyógyítását végzik. Úgy gondolom továbbra is ez a helyes irány.